2008. december 8., hétfő

ISMERETLEN ISMERŐSÖK: Erdődi Imre

Erdődi Imre Bálint biogazda vagyok.
1954-ben születtem. Nős vagyok, feleségem pedagógus. Három gyerekem van, két fiam az orvosi illetve a közgazdasági egyetemen tanul, a lányom gimnazista.
Hogyan lettem biogazda?
1988-ban a Nők Lapjában felfigyeltem egy vegyszermentes növénytermesztésről szóló tanfolyam felhívására. A tanfolyamot Dr. Mezei Ottóné, Klárika néni szervezte, aki a magyar Biokultúra klub egyik alapítója, a biodinamikus szemlélet első számú terjesztője volt hazánkban. A tanfolyamra jelentkeztem, az itt hallott információk indítottak el a biogazdálkodás felé. A hallottakat szüleim kertjében próbáltam alkalmazni több- kevesebb sikerrel. Ma már tudom, pár nap alatt nem válik az ember biogazdává. 1996-ban a szüleim 5 hektáros földjén kezdtem munka mellett gazdálkodni, először konvencionális módon.
Két év múlva újra egy újságban megjelent, a biogazdálkodásról szóló cikk hatására jelentkeztem egy biogazda tanfolyamra, melyet a Biokultúra Egyesület szervezett. Beléptem az egyesületbe és bejelentkeztem a Biokontroll ellenőrző szervezetéhez, mint biogazdálkodó.
Az átállás időszakában igyekeztem az egyesület minden rendezvényén részt venni és a tapasztalt biogazdáktól minél többet kérdezni, tanulni.
2003-tól „főfoglalkozásom”, hivatásom a biogazdálkodás lett. A kezdetekkor elsősorban gabonafélék termesztésével foglalkoztam, zab, kukorica, trikitálé és tönkölybúza termesztésével. Ma már 15 hektár területen gazdálkodom, a terület közel felén tönkölybúzát termelek, majd zöldtrágyaként csillagfürtöt teszek a helyére, melyek jó előveteményei a zöldségféléknek.
Munkámat a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület 2006-ban „Az év biogazdája” címmel ismerte el.
Mit adott nekem a bio?
Munkát. Sok-sok munkát.
Sok új barátot ismerőst. Egy olyan közösséget ahol segítik egymást a gazdák, ahol mindig meg lehet és meg kell újulni.
Egzisztenciát, a gyerekeim taníttatásának lehetőségét, biztonságát.
Olyan munkát, ahol a múltból meríthetek, a jelenben egészséges táplálékot adhatok, miközben a termőföldet megőrizhetem a jövő nemzedékének.

Nincsenek megjegyzések: