Én magam is egy éve festem hennával a hajam, igaz a használata kissé macerásabb, mint a szintetikus hajfestékeké, de valamit valamiért.
A henna természetes színező és kondicionáló tulajdonságát évszázadok óta felhasználják a hajfestésben. Az élénkzöld bokorszerű növény Egyiptomból származik, ahol jól viseli a forró, száraz éghajlatot.. A „henna” az éppen virágzó apró levelű sötét kérgű bokor perzsa neve. A piros, rózsaszín vagy fehér virágoknak édes, mézszerű, jázminra és rózsára emlékeztető illatuk van – olajukat évszázadok óta használják illatszerként.
A henna „aratása” akkor kezdődik, amikor a virágok megjelennek. A növényt kivágják, minél közelebb a tövéhez, az ágakat letörik és két napra kint hagyják a napon száradni. A felső hajtásokról származó levelek adják a legerősebb festékanyagot, ezért ezeket különválasztják, és elsőként szárítják meg, hogy minél kevesebbet veszítsenek színükből. Ezekből készül az első osztályú hennapor, amelyet csak a bőr és a haj festésére használnak. A henna valószínűleg minden idők legelterjedtebb kozmetikuma. A régészek az egyiptomi múmiák haján és körmén is találtak hennanyomokat, ami azt jelenti, hogy a ma ismert legrégebbi henna-használatra utaló bizonyíték időszámításunk előtt 1200 körülről származik. Mai ismereteink szerint az egyiptomiak között rendkívül elterjedt volt a köröm hennával való festése, olyannyira, hogy aki nem vörös körömmel mutatkozott társaságban, az nem számított jól nevelt embernek.
A hennát mindemellett régóta használják hajkondicionálóként, megállítja a hajhullást, hatásos fejtetű és korpásodás ellen, nagyon szép fényt ada a hajnak.
A henna használata:A hajra való henna színe élénkzöld, gyakran szürkésbarnás- vagy sötétzöld. Ha bármilyen más színű hennát találunk, az valószínűleg mesterséges színezőanyagokat is tartalmaz, ami komoly allergiás tüneteket okozhat. Az európai nyaralóhelyeken elterjedt hennafestéskor is legtöbbször ilyen kétes anyagok kerülnek a bőrünkre a valódi hennapép helyett. A legfontosabb szabály, hogy kerüljük a fekete hennát, amely általában mindenféle káros és mérgező kemikáliát tartalmaz, és súlyos bőrreakciót válthat ki.
A jó minőségű hennának kellemes gyógynövényillata van, úgyhogy érdemes szaglással is meggyőződni a termék minőségéről, és elkerülni a kellemetlen toxikus vagy vegyszer szagú hennát. Minőségi hennát nagy valószínűséggel bizonyos bioboltokban, illetve indiai, arab vagy marokkói termékeket árusító boltokban kaphatunk.
A pép alakban kapható változat szintén gyanús, mivel a bekevert hennapép legfeljebb 4 napig marad friss tartósítás nélkül, tehát az előre bekevert fajták valószínűleg tele vannak kémiai konzerválókkal. Ezért fontos, hogy a pépet mindig a felhasználás napján lehetőleg magunk készítsük el.
A tiszta henna biztonságosan használható anyag, amely szinte soha nem vált ki allergiás reakciót.
A hennapép készítése:
Hozzávalók:A henna vízfelvevő képessége nagymértékben függ a minőségétől. Az alább megadott recept csak hozzávetőleges mennyiségeket tartalmaz – a fontos az, hogy a végén tejföl sűrűségű pépet kapjunk.
• 2 evőkanál vagy 2 teafilter jó minőségű indiai fekete tea
• 2 kiskanál erős instant kávé
• 1 púpozott kiskanál őrölt szegfűszeg
• 8-10 egész szegfűszeg
• ½ liter tiszta víz
• 5-6 evőkanál hennapor
• 6 csepp eukaliptusz olaj
• 5 csepp levendula olaj
• citromlé
Kellékek:• kimustrált főzőedény
• sűrű szita
• keverő tál
• fakanál
• új hajfestő ecset
A pép elkészítése:A főzőedénybe tegyük bele a teát, a kávét és a szegfűszeget. Öntsük hozzá a vizet, keverjük jól meg, és lassú lángon forraljuk minimum fél óra hosszat. A forralás közben elpárolgott vizet apránként pótoljuk. Minél tovább forraljuk, annál erősebb lesz a színhatás!
A hennaport szitáljuk bele egy üveg, porcelán vagy rozsdamentes acél keverőtálba. Adjunk hozzá kevés citromlevet. Szűrjük le a keveréket, és folyamatos keverés közben adjuk hozzá a porhoz, míg el nem érjük a tejföl sűrűséget.
Alaposan dolgozzuk el az esetleges csomókat, majd csepegtessük hozzá az illóolajakat, és keverjük jól el.
Hagyjuk állni a keveréket lefedve addig, míg langyosra nem hűl.
Utána hasonlóképp kell felkenni, mint a kémiai hajfestékeket.
Az első hennás hajfestésnél a pépet a tőtől a hajvégekig kell felkenni, később már elég a tőfestés is, mivel a henna nem fakul, és nem kopik! Ha felkentük a pépet érdemes nejlonsapkával betakarni, hogy ne száradjon ki. Ahhoz, hogy elérjük a kívánt színhatást, a pépet minimum 2-3 órán keresztül rajta kell hagyni a hajunkon. Készüljetek fel, a lemosás nem lesz egyszerű! Áztassuk be minél jobban a hajat és a fejbőrt, miközben folyamatosam masszírozzuk a hajba a hennapépet. Ezt egészen addig folytassuk, amíg a hajunkból víztiszta lé nem folyik. Ekkor mossuk át egyszer méregmentes samponnal vagy hajszappannal, majd a következő oldattal öblítsük:
• 1 liter vízben keverjünk el
• 1 citrom levében oldott
• 2 csepp citrom olajat,
• 2 csepp jázmin olajat,
• 5 csepp levendula olajat.
Miután az öblítő oldat kicsöpögött a hajból, használhatunk méregmentes hajkondícionálót. Fontos! Mivel a henna nem kívánt reakcióba léphet a szintetikus anyagokkal a hennára való áttérés előtt minimum 3 hónapig „pihentetni” kell a hajat, hogy a kemikáliák kiürülhessenek. Ezt a folyamatot meggyorsíthatjuk egy alapos méregtelenítéssel. Ha hennával festjük a hajunkat, nem ajánlatos a szintetikus kozmetikumok használata. Helyettük ajánlom mindenki figyelmébe a Neways, Ilcsi Szépítő Füvek, Hauschka termékeket.
A henna alapjáratban a vörös különböző árnyalatait tudja produkálni a hajunkon, attól függően, hogy hajszálaink mennyi pigmentet tartalmaznak. A szőke és az ősz hajúak számíthatnak a legvilágosabb vörös árnyalatra. Minél sötétebb az eredeti hajszínünk, annál sötétebb a hennafestés színhatása is, ami sötétbarna alaphajszín esetén akár fekete is lehet. A henna színét mélyíthetjük egyéb növényi adalékok hozzáadásával, mint például diólevél, tamariszkusz, indigó, vöröshagyma héj, citromlé, vörösbor. Egy biztos, a hennával szőke soha nem lehet a hajunk! Nekem ez a feladat már soknak tűnt, de találtam olyan készítményt, ami ezt tartalmazza. Pl. a Sante vagy Logona hajfestékei. (Kizárólag a por alakúak.) Ezekkel kísérletezhetünk és érhetünk el különböző színhatásokat.
Mivel ez nem kemikália, akármilyen gyakorisággal megismételhetjük a festést, amíg nem sikerül kikísérleteznünk a számunkra ideális színt. Utána már csak tőfestés szülséges, mert a henna nagyon sokáig tartja a színét. Hajhosszúságtól függően akár fél évente is elég az egész hajra kenni. Én eleinte teljes festést csináltam 4-5 alkalommal, ma már inkább csak tőfestést csinálok, vagy ahogy éppen kedvem van.
Forrás: www.angyalibirodalom.eoldal.hu/cikkek/hajfestek/hajfestek, www.antalvali.hu, www.vitaminsziget.com, www.hennaforhair.com Írta: Burger Erika (erikab@t-online.hu)